FRA

Francia nyelvi projektek

OKTV

A magyar középiskolások tanulmányi versenye

Az OKTV a végzős és 11. osztályos középiskolások legrangosabb tanulmányi versenye, amelyet  számos tantárgyban megrendeznek. A Francia Intézet  április 18 -án első alkalommal adott otthont a  verseny döntőjének . A francia OKTV vizsgabizottságának tagjait kérdeztük.

Mit jelent az OKTV, ez a nagy hírnévnek örvendő verseny és mikor született?
Már régóta létezik a verseny, legelőször 1923-ban szervezték meg, akkor még csak matematikából. Majd az évek során egymás után csatlakoztak más tantárgyak is.

Hogyan zajlik a verseny?
Ez az adott tantárgytól függ. Francia nyelvből 3 fordulós a verseny 2 kategóriában. A 2. kategória a kéttannyelvűs és a nyelvi előkészítős tanulók versenye, a többi versenyző az 1. kategóriában indul. Nem vehetnek részt azok a tanulók, akiknek anyanyelve a francia vagy francia nyelvterületen éltek. A verseny során valamennyi kompetencia fontos: a nyelvhelyesség, a hallott és olvasott szövegértés, az íráskészség és természetesen a beszédkészség is.

Mi Magyarországon az OKTV jelentősége?
Korábban hosszú időn át lehetőséget jelentett a nyerteseknek az egyetemre való automatikus felvételre. Ma ez már nem létezik, de az első 30 helyezett így is plusz pontokat kap, ami fontos lehet számukra, hogy álmaik egyetemére bekerüljenek. Ezen kívül természetesen az OKTV az iskolák számára is fontos.

Franciából hány tanuló jelentkezik a versenyre?
Sok iskolából van jelentkező, szinte mindenhonnan, ahol franciát tanítanak. A nyertesek gyakran kerülnek ki azonos iskolákból.

Milyen a jó versenyző?
Ez a verseny nagyban különbözik más vizsgáktól. A jó versenyző jó nyelvi szinttel rendelkezik, de más kompetenciák is fontosak. A kreativitás, az eredeti ötletek, a képzelőerő, stb.