FRA

Konferenciák

2017-03-28 18:00 2017-03-28 18:00 Jean-Luc Nancy: Mihez kezdjünk a jelennel?

Hozzáadom a naptáramhoz

Jean-Luc Nancy: Mihez kezdjünk a jelennel?

Frankofón Fesztivál

2017. március 28. 18:00

Hogyan törjünk előre a társadalmi változások homályában, melyben egyre nehezebb a korábban megszerzett tudásunkra hagyatkoznunk?

Jean-Luc Nancy 1940-ben született Bordeaux-ban. Filozófiát tanult Párizsban, később pedig a strasbourg-i Humán Tudományegyetem filozófia szakára került, melynek kulcsfontosságú alakja maradt egész pályafutása alatt. Miután főként a német filozófiának szentelt figyelmet – különösen Hegel és Schelling kritikai értelmezését igyekezett tökéletesíteni –  1973-ban Jacques Lacan egyik művéről szóló munkájával, név szerint a Le titre de la lettre című művével válik ismertté, melyet azzal Philippe Lacoue-Labarthe-tal közösen írt, akivel több, mint 20 éven át dolgozott sikeresen együtt.

Jacques Lacanon kívül Jean-Luc Nancy nagyon hamar Jacques Derrida követőjévé vált, aki egyébként a Le Toucher : Jean-Luc Nancy művével tisztelgett neki. Nancy a maga módján folytatja a nyugati gondolkodás ”lebontását”, melyet Derrida kezdett el, és elsősorban azon elmélkedik, hogy mi adja a modern társadalmak közösségének a lényegét.

Különösen a közösség és az egyén szerepköre keltette fel a figyelmét, továbbá a közösségek egymás közötti kapcsolata a globalizált világban. Másik lényeges pont, mely végigjárja gondolkodását, az a másokhoz való érzelmi viszonyulás, főleg a művészeti kapcsolatokban; erről számol be megannyi műve a művészetre és számos művésszel (mint például Simon Hantaïval) való kapcsolataira vonatkozóan.

Jean-Luc Nancy 1968 óta él Strasbourgban, Elzászban, és gyakran hívják külföldi egyetemekre (többek között a Kaliforniai Egyetemre, a Berlini Szabadegyetemre). Két könyve jelent meg magyarul, a Corpus (Corpus) és a Le regard du portrait (A portré tekintete). Mindkét művét Seregi Tamás fordította.

Francia nyelven, magyar nyelvű szinkrontolmácsolással

2017-03-28 18:00 2017-03-28 18:00 Jean-Luc Nancy: Mihez kezdjünk a jelennel?

Hozzáadom a naptáramhoz

Institut français en Hongrie, Auditorium

www.franciaintezet.hu

Fő u. 17,
1011 Budapest