FRA

Zene Színház Tánc

2016-11-26 21:00 2016-11-26 21:00 Melanoia & Quatuor iXi (D/F) – Red

Hozzáadom a naptáramhoz

Melanoia & Quatuor iXi (D/F) – Red

2016. november 26. 21:00

A Németországban élő dobos, Dejan Terzic egyike azoknak a fiatal zenészeknek, akiknek az utóbbi évtizedben a nemzetközi dzsesszpalettán sikerült felhívni magukra a figyelmet. Terzic három régi barátjával 2012-ben alakította meg saját formációját, amely szemmel láthatóan jól muzsikált, hiszen a rákövetkező évben máris bekerült a BMW elismert „Leading Drums” díjának várományosai közé. És ez még csak a kezdet!

A svájci Luzia von Wyl olyan zeneszerző, aki egészen különleges erőt lát a vonósnégyes és a dszesszkvartett már-már misztikus egyesülésében, amit számukra írt kompozícióiban, illetve Dejan Terzic két szerzeményének hangszerelésében igyekszik kiemelni. A cél az ösztönös felismerés, a közös nyelv megtalálása és megszólaltatása. Von Wyl darabjai alapvetően a zenészek tudására és hangszerek lehetőségeire építenek, ugyanakkor a zene egyetemességére támaszkodva kimozdítják a muzsikusokat a komfortzónájukból: a vehemensebb dzsesszkvartett kamarazenekarrá szelídül, a vonósok pedig a maguk szigorúbb keretei között „könnyedebbre” veszik a formát. És ami ebből az összerezdülésből kikerekedik, az a harmónia valahogy nagyon életszerű… Legszívesebben becsuknánk a szemünket, és csendben belemerülnénk.

 

Melanoia: Hayden Chisholm – szaxofon, Achim Kaufmann – zongora, Ronny Graupe – gitár, Dejan Terzic – dob

Quatuor iXi: Régis Huby & Theo Ceccaldi – hegedű, Guillaume Roy – brácsa, Atsushi Sakaï – gordonka

 

2016-11-26 21:00 2016-11-26 21:00 Melanoia & Quatuor iXi (D/F) – Red

Hozzáadom a naptáramhoz

Budapest Music Center

http://www.bmc.hu

1093 Budapest, Mátyás utca 8.

 
Jegyinformáció:

(+36 1) 216 7894
A jegypénztár nyitva tartása:
- hétköznapokon 9-től 21 óráig
- szombaton 10-től 21 óráig, vasárnap nyitás az előadás kezdete előtt 2 órával