FRA

Zene Színház Tánc

2018-03-06 20:00 2018-03-06 20:00 Reis Demouth Trio és Joshua Redman

Hozzáadom a naptáramhoz

Reis Demouth Trio és Joshua Redman

18.Frankofón Fesztivál

2018. március 6. 20:00

Michel Reis (zongora), Marc Demuth (nagybőgő, basszusgitár) és Paul Wiltgen (dob) jelenleg a világ három legnépszerűbb luxemburgi jazz zenésze. 1998-ban, még középiskolásként alakították meg az együttest, néhány évig rendszeresen játszottak a Benelux államokban és Franciaországban. Majd –tanulmányaik és szóló projektjeik miatt - 2011-ig szüneteltették a közös munkát. 2013-ban jelent meg az első albumuk, ami olyan jó kritikákat kapott, hogy rangos európai és ázsiai jazz fesztiválokra kaptak meghívást. Ebben az időben indult együttműködésük a világhírű szaxofonossal, Joshua Redmannal. Tavaly jött ki a második lemezük, a Places in Between, amely a modern európai jazz és a dinamikus amerikai groove-ok izgalmas és letisztult találkozása. A kompozíciókat New Yorkban rögzítették, majd Luxemburgban mutatták be először, már Joshua Redman közreműködésével. A lemez kétséget sem hagy afelől, hogy a Reis-Demuth-Wiltgen Trió egyike világ legjobb jazz zenekarainak.

A zenészek így mutatták be a Places in Betweent. „Visszaadja a zenénk lényegét. A cím tükrözi azokat az időket, amikor együtt utazunk, azokat a szórakoztató, bizarr, mágikus vagy szürreális pillanatokat, amelyek megerősítik barátságunkat és kibővítik kreativitásunk.” 2018-ban európai és japán turnéra indulnak, aminek során Budapesten is fellépnek, természetesen Joshua Redmannal.

Redman, mióta 1991-ben megnyerte a Thelonious Monk Nemzetközi Jazz Szaxofon versenyt, az egyik legfontosabb szereplője a nemzetközi jazz színtérnek. Több saját formációja van, játszik duóban, trióban és kvartettben. Az elmúlt közel három évtizedben olyan zenészekkel dolgozott, mint pl. Pat Metheny, Bill Frisell, Dave Brubeck, Chick Corea, Herbie Hancock, Brian Blade, Branford Marsalis, vagy Charlie Haden. Nyitott más műfajok felé is, játszott a Rolling Stonessal, Stevie Wonderrel, BB Kinggel, valamint több filmzene szerzője volt. A hazánkban is többször megfordult zenészt három alkalommal jelölték Grammy-díjra (legutóbb 2016-ban, a Nearness című Brad Mehldau-val közös albumát), a Jazz Times, a Village Voice és a Rolling Stone olvasói és kritikusai is többször díjazták.

2018-03-06 20:00 2018-03-06 20:00 Reis Demouth Trio és Joshua Redman

Hozzáadom a naptáramhoz

MOM Kulturális Központ

http://momkult.hu/

Csörsz utca 18.

Budapest 1124

+36 1 319 9854