EX-POSE(S) | Táncelőadás

-

A test, a mozgás és a képzőművészet határterületeit fedezhetik fel a látogatók a Magyar Nemzeti Galériában, ahol a vizuális művészet és a kortárs tánc izgalmas párbeszédbe lép egymással.

A program egy rövid ráhangolodó tárlatvezetéssel indul, amely a testábrázolás témájához kapcsolódva kínál új nézőpontokat a gyűjtemény műveihez. Ezt követően Héla Fattoumi és Éric Lamoureux neves francia koreográfusduó EX-POSE(S) című előadását láthatja a közönség. A táncprodukció, mely szobrokból inspirálódik, két duett formájában bontja ki a mozgás és a képzőművészet közötti kapcsolatot.

Az EX-POSE(S) nem csupán előadás, hanem egy folyamat, amelynek során a nézők tanúi lehetnek annak, hogyan oldódnak fel a határok szobor és mozdulat között – és megérthetik, miként válhat a szobor mozgássá, a mozgás pedig szoborrá.

„Előadásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a közönség mélyebb kapcsolatot alakítson ki a táncművészettel, közelebb kerüljön a táncosokhoz, a részletekhez, a testek mozgásához és az általuk megjelenített érzelmekhez. A befogadás élménye érzéki tapasztalatot idéz elő, hidat teremtve a néző és a koreográfia között. Egy női és egy férfi pároson keresztül az EX-POSE(S) előadása két testvérpár dinamikáját mutatja be: egy örömteli és egy gondterhelt kapcsolódást.” – Héla Fattoumi és Éric Lamoureux

HELYSZÍN: Magyar Nemzeti Galéria (1014 Budapest, Szent György tér 2.)

A tárlatvezetés 16:00 órakor, a táncelőadás 16:30-kor kezdődik.
A tárlatvezetés találkozási pontja a III. emeleti Lépésváltás kiállítás bejárata. A táncelőadás helyszíne az I. emeleti kupolatér.

A táncelőadás minden látogató számára elérhető, a tárlatvezetésen a részvétel programjeggyel lehetséges.
A tárlatvezetésen a maximális létszám: 17 fő

A jegyvásárlás online ITT, illetve a helyszínen érkezési sorrendben történik.

Korosztály: fiatalok és felnőttek
Időtartam: 90 perc

Koreográfia: Héla Fattoumi / Éric Lamoureux
Zene: Éric Lamoureux
Táncosok: Meriem Bouajaja, Chourouk El Mahati (női duett) / Mohamed Chniti, Mohamed Fouad (férfi duett)
Jelmez: Gwendoline Bouget, Hélène Oliva asszisztenssel
Műszaki igazgató: Thierry Meyer
Produkció: VIADANSE Bourgogne-Franche-Comté Nemzeti Koreográfiai Központ, Belfort

A program a Magyar Nemzeti Galériával, a Francia Intézettel és a Derida Dance Centerrel együttműködésben, továbbá a  magyarországi, szerbiai és párizsi Francia Intézetek, valamint a Francia Európa- és Külügyminisztérium, a Francia Kulturális Minisztérium és a Párizsi Francia Intézet által indított Teatroskop program támogatásával valósul meg.

Fotó: Laurent Philippe