Ezen a kerekasztal-beszélgetésen Emanuele Coccia filozófus, Céline Domengie, a Belvédère művészeti vezetője és a Poïpoï Folyó című kiállítás kurátora, valamint Gyimesi Tímea, a Szegedi Tudományegyetem Francia Tanszékének vezetője vesz részt. A beszélgetés a következő kérdés köré szerveződik: Hogyan tanítanak bennünket a folyók és a művészek arra, hogy barátságot kössünk az élet áramlásával?
A kerekasztal-beszélgetés közös gondolkodásra ad lehetőséget, amelybe a közönség és a Poïpoï Folyó című kiállításon bemutatkozó művészek egyaránt bekapcsolódnak. A francia–magyar együttműködésben megvalósuló projekt a Magyarországon a Duna völgyében, valamint a Tisza és Maros folyók vidékén, illetve Franciaországban a Lot völgyében, a Lède és a Sône folyók mentén élő emberek közötti baráti kapcsolatokkal foglalkozik.
A művészi tevékenységre úgy tekintünk, mint az életre és annak érzéki dimenziójára irányuló figyelem gesztusára, valamint arra, ahogyan nyitottá és befogadóvá válunk annak változásaira és átalakulásaira. A folyó egyszerre szolgál e folyamat metaforájaként, és egyike azoknak a természeti elemeknek, amelyek a legközvetlenebb módon kapcsolnak bennünket ahhoz a világhoz, amelyben élünk.
Ez a beszélgetés a Poïpoï Folyó című kiállítás megnyitóját vezeti fel, amelyet a kiállítás megtekintése és egy hangperformansz követ.
A beszélgetés francia nyelven zajlik, magyar tolmácsolással.
Helyszín: Francia Intézet, Auditórium
Fotó: Véronique Lamare, Apprivoiser la rivière, 2025.